Somogy első oskolájába is megérkeztek a digitális táblák. A programra a gimnázium fenntartója, a Somogyi Református Egyházmegye pályázott. A patinás csurgói intézmény mellett a kaposvári iskolába is jutott a modern taneszközökből.
Somogy első oskolájába is megérkeztek a digitális táblák. A programra a gimnázium fenntartója, a Somogyi Református Egyházmegye pályázott. A patinás csurgói intézmény mellett a kaposvári iskolába is jutott a modern taneszközökből.
A Csokonai által is megénekelt intézmény, az egykori első oskola interaktív táblákkal gyarapodott ma. Az 1792-ben alapított intézmény kezdetektől fogva a nemzeti felemelkedést tartotta szem előtt.
2011. július 20., szerda
2011. szeptember 1-jén Göncruszkán megnyitja kapuit a „TÁLENTUM” Tehetséggondozó Általános Iskola
„A gyermekeké a jövő!” Hangzatos mondat ez és természetesen igaz is, hiszen a jövő mindenképpen a következő generációé. Kérdés azonban, hogy milyen jövő vár rájuk? Mi kell ahhoz, hogy gyermekeinknek jövője legyen egyáltalán? Van-e nekünk dolgunk ezen a téren, vagy egyszerűen úgy lesz, ahogy lesz: mi is felnőttünk valahogy, ők is felnőnek majd.
A Göncruszkai Református Gyülekezetnek és Göncruszka Község Önkormányzatának közös meggyőződése, hogy felelősségünk van ezen a téren. Csak önmagunkon kérhetjük számon, ha valamit elmulasztunk, amit megtehettük volna, ha valamiről lemondunk, ami munkával, kitartással, hittel elérhető.
Azért küzdöttünk a „Tálentum” Tehetséggondozó Iskola megszületéséért, mert felismertük, hogy a következő nemzedék jövője mélyen összefügg az oktatás és nevelés feladatának komolyan vételével. Szeretnénk, ha gyermekeink egyszerre lennének bölcsek és tettre készek, kitartóak és belátók, értelmesek és emberségesek. Szeretnénk, ha a jövő kihívásai sem szellemileg, sem mentálisan, sem fizikailag nem tudnák térdre kényszeríteni őket, mert megfelelő felkészítést kaptak.
A jó iskoláról felnőtt korban derül ki, hogy valóban jó volt. Nincs élet küzdelem nélkül, mélységek nélkül. Az igazi tudás, az igazi szellemi-lelki ismeret, amelyet egy iskola adhat, ezekben a nehéz helyzetekben lesz nyilvánvalóvá. Még a legrövidebb kirándulásra is úgy küldjük el gyermekeinket, hogy megpróbálunk gondoskodni élelemről, a legszükségesebb dolgokról, hogy bármilyen helyzet is áll elő, legyen mihez nyúlni. Azt szeretnénk, ha ez az iskola az élet útjára, méghozzá egy boldog és megelégedett élet útjára készítene minden idejáró gyermeket.
Címkék:
általános iskola,
Göncruszka,
oktatáspolitika
Mézből lesz az iskola
Göncruszkán nem bezárják az iskolát, hanem megnyitják. Egy kft. működteti majd az új intézményt.
Az elmúlt hónapokban lapunk is sűrűn adott hírt iskolák bezárásáról,összevonásáról vagy fenntartóváltásáról. Göncruszkán különös eset történik: nem iskolát zárnak, hanem iskolát nyitnak, melyet szeptembertől egy kft. működtet majd. A kft.-t a helyi református gyülekezet alapította, de igazából nem oktatási célból, hanem a méhészetük üzemeltetésére és az ezzel járóméhtermelésre.
A göncruszkai önkormányzat, a szülők és a gyülekezet sem tudott abba beletörődni, hogy 2009-ben megszűnt a helyi iskola, mivel a finanszírozás megváltozása miatt az intézmény fenntartása lehetetlenné vált, mondta lapunknakSohajda Levente, helyi református lelkész. Így a gyerekek egyre messzebb kerültek szülőfalujuktól: volt, aki Hidasnémetibe, Encsre járt iskolába, de olyan szülők is akadtak, akik Kassára íratták be gyermeküket.
Folyik az előkészítő munka a kazincbarcikai egyházi fenntartású intézményekben
Mindhárom átadott intézményben lázas munka folyik, hogy szeptemberben zavartalanul elkezdődhessen az új nevelési-oktatási év. A Polgármesteri Hivatal illetékes osztálya folyamatosan egyeztet és segíti az új intézmények munkáját, melyek már nevet is választottak. A Ságvári Endre Gimnázium Szalézi Szent Ferenc Gimnázium néven működik majd a jövőben, s bár hivatalosan csak augusztus 31-től létezik az új intézmény, a „láthatatlan iskolát” virtuálisan már elérhetik a www.sagim.hu weboldalon. Az egykori Herman Ottó Tagiskolahelyett idén nyártól a Tompa Mihály Református Általános Iskola nevét kell megtanulni a helyieknek. Az alapfokú oktatási intézményben 2011 szeptemberében a négy alsós évfolyamon szeretnének 1-1 osztályt indítani. A döntés és az esetleges iskolaváltás megkönnyítése érdekében a Tompában augusztusban iskolanyitogató tábor lesz. A volt Kikelet Közi Tagóvoda helyén az Angyalkert görög katolikus óvoda várja a kicsiket szeptembertől, itt a 2012/2013-as tanévben három csoport indítását tervezik.
- G. J. -
Göndör Judit
Forrás
Címkék:
általános iskola,
Kazincbarcika,
oktatáspolitika
2011. május 11., szerda
Nyakkendő nélkül a Balatonmelléki Református Aranyág iskoláiban
Mi a közös Csajágnan, Balatonfőkajárnan és Papkesziben? Az, hogy mindhárom településen református általános iskola látja el a településen az alapfokú oktatás feladatait, amelyek egyházközségi fenntartásban működnek. Ezeket az iskolákat járta végig a Dunántúli Egyházkerület vezérkara, Steinbach József püspök, Köntös László lelkészi főjegyző és Bellai Zoltán püspöki tanácsos május 4-i útján.
Címkék:
Balatonfőkajár,
Csajág,
Papkeszi
2011. május 10., kedd
Ballagások 2011
Ballagási körlevél
„Mindeddig megsegített bennünket az Úr” - Ünnepélyes ballagás a 450 éves Lévayban
http://www.tirek.hu/hir/mutat/33039/
Tiszántúlon csaknem 600 diák ballag a református iskolákból
Elballagtak a Sárospataki Református Gimnázium diákjai
http://www.tirek.hu/hir/mutat/33045/Tiszántúlon csaknem 600 diák ballag a református iskolákból
Elballagtak a Sárospataki Református Gimnázium diákjai
„Mindeddig megsegített bennünket az Úr” - Ünnepélyes ballagás a 450 éves Lévayban
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)