2009. október 9., péntek

„Szívemben már őt megtaláltam”

Versenykiírás és pályázati felhívás
magyar diákok és fiatalok részére a Reformáció hónapja alkalmából
2009. október


A Magyarországi Református Egyház Zsinati Elnöksége a Kommunikációs Iroda és a Református Pedagógiai Intézet szakmai közreműködésével tanulmányi versenyeket és nyilvános pályázatot ír ki 6 kategóriában a 2009. évi Reformáció hónapja alkalmából Kárpát-medencei magyar oktatási intézmények diákjai, magyar fiatalok számára.

A pályázat egyben emlékezést is jelent Ady Endrére halálának 80. évében.

A versenyek pontos részleteit, útmutatóit a www.reformatus.hu és a www.refpedi.hu honlapon tesszük közzé.


2009. október 2., péntek

Egy hét a betakarítás jegyében a Református Kollégium Általános Iskolájában

A szüreti hetet, illetve az ősszel kapcsolatos betakarítási időszakot a Sárospataki Református Kollégium általános iskolája a várossal, az Újbástya Rendezvénycentrummal és a Református Egyházközséggel közösen ünnepelte.

Hétfőtől már azzal teltek a napköziben, illetve technika és rajzórákon a tevékenységi formák, hogy különböző termésekből, gyümölcsökből képeket készítettek, illetve a gyerekeknek gyűjtőmunkaként ki volt adva, hogy különleges, illetve rekordméretű terméseket gyűjtsenek. Ezeket összegyűjtöttük és szerdán a napközis tanító nénik elkészítették ezt a kiállítást a gyermekek segítségével.
Tulajdonképpen ezzel zárult le az az őszi hetünk, amely egy projektmunkának az eredménye: amit ők készítettek, összehordtak, gyűjtöttek, a kiállítást megrendezték, és ha holnap az idő is engedi, akkor ezt egy kirándulással zárnánk. Botkőre menne az iskola
kirándulni, ahol olyan sor- és váltóversenyeket tervezünk, ami szintén az ősszel kapcsolatos: terméseknek tréfás módon való betakarítását tervezzük. Ilyen programokkal zárjuk le ezt a hetünket és bízunk benne, hogy a gyermekeknek ez maradandó élmény lesz.
Már hatodik éve minden évben megszervezzük iskolánkban a betakarításai ünnepünket, amikor igyekszünk mindig más programokat kitalálni, hogy ne váljon unalmassá, elcsépeltté. Úgy gondoljuk, hogy a gyermekeknek nagyon fontos - akik itt élnek Tokaj-hegyalján - hogy tudják mi az, hogy szüret, betakarítás, és hogy a szorgos munka eredményeként, és - ahogy tanulták azt a hitoktatásba - a jó Istennek az akaratából egy nagyon bő terméssel zárhatják ezt az őszi időszakot is a dolgozó emberek.

2009. szeptember 29., kedd

Matula-Napok a Dóczyban

Matula–Napokat tartanak a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában. A rendezvényt hetedik alkalommal szervezik meg az iskolában, amely idén október 4-én, vasárnap kezdődik és október 10-én szombaton szalagtűzővel zárul. A programok között szerepel a „Színről-Színre” című kiállítás is, amely református művésztanárok alkotásaiból áll. A tárlatot Bölcskei Gusztáv, a MRE Zsinatának lelkészi elnöke nyitja majd meg hétfő délután két órakor. Kálvin János születésének 500. évfordulóján a reformátorra is emlékeznek, leleplezik a Kálvin János domborművet. Keresztyén ifjúsági találkozót is rendeznek a Dóczyban, ami szerdán 10 órakor kezdődik.

Forrás: Európa Rádió

2009. szeptember 23., szerda

Megnyitják a Tündérkert Református Óvodát Hevesen

2009. szeptember 26-án szombaton 15 órakor a Hevesi Református Egyházközség ünnepélyes istentiszteletet tart a Tündérkert Református Óvoda megnyitásának alkalmából (Heves, Szerelem Alfréd út 19.).


Egyháztörténeti vetélkedő Kárpát-medencei magyar református középiskolásoknak

A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma 2009. november 5-6. között a „KÁLVIN ÉV 2009" jegyében egyháztörténeti vetélkedőre hívja a Kárpát-medencei magyar református középiskolákat „Kálvin és a kálvini reformáció hatása a kárpát-medencei magyarok között" címmel. A versenyre a Kárpát-medence magyar tannyelvű református középiskoláinak 9-12. évfolyamos diákok alkotta háromfős csapatait várjuk. Egy-egy iskola két vagy három csapattal is nevezhet.

2009. szeptember 22., kedd

Honlapajánló


Sikeres pályázat a kompetencia alapú oktatás megvalósításáért














2009. szeptember 21-én délelőtt 10 órától sajtótájékoztatót tartott a Tiszáninneni Református Egyházkerület a Lévay József Református Gimnáziumban.

A tájékoztatás apropója az volt, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Terv pályázatán több mint 102 millió forintot nyert az egyházkerület. A pénzt a kompetenciaalapú oktatás bevezetésére fordíthatják. A programban három oktatási intézmény vesz részt: a Miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, a Miskolc- Diósgyőri Református Általános iskola és Óvoda, valamint a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona.
A kompetencia alapú oktatás középpontjában nem pusztán a tanítás, hanem a tanulás aktív folyamata áll. A módszer egyik jellemzője, hogy a gyerek szövegértési és feladatmegoldó képességeinek fejlesztésére helyezi a hangsúlyt, olyan órákkal amiken a kisdiákok kisebb csoportokban dolgozhatnak. A tanár és tanulók közti közvetlenebb párbeszédet pedig az is segíti, hogy itt nem a katedra mögül oktat a pedagógus, hanem maga is úgymond részese lehet a csapatmunkának. Ilyen és ehhez hasonló célok valósulhatnak meg a program keretében a Tiszáninneni Református Egyházkerület három oktatási intézményében: a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthonban, a Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvodában valamint a sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthonában. A programot a sikeres pályázatnak ösz9nhetően az Új Magyarország Fejlesztési Terv támogatja, összesen 102 millió 328 ezer forinttal.
Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke örömét fejezte ki, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Tervre most az egyházak is pályázhattak. Mint azt a püspök megjegyezte, korábban erre nem volt lehetőség.
A kompetenciaalapú oktatás rendkívül nagy kihívást jelent a pedagógiai munkában. A tanár feladata főként a szervező, irányító munka, így sokkal nagyobb hangsúly helyeződik a diákok önálló feladatmegoldására. - hangsúlyozta Nagyné Bódor Katalin, a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon pedagógusa. Nagy Attila, a Miskolc -Diósgyőri Általános Iskola és Óvoda igazgatója tartalmi és a módszertani megújulásnak nevezte a kompetenciaalapú oktatási formát. A meglévő pedagógiai módszertani gyakorlatunkat ültettük be az új oktatási programba - fogalmazott Szatmáriné Tóth-Pál Ildikó, a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona igazgatója. A kompetenciaalapú oktatást támogató projekt ebben az évben kezdődött, ám a pályázati feltételeknek megfelelően a következő öt tanévben is folytatódik.
A sajtótájékozató keretében lehetőség volt meglátogatni egy a már a pályázat keretében megvalósult kompetencia alapú oktatási stratégiára épülő tanórát is.

Forrás: www.tirek.hu