2012. február 20., hétfő

Zilahi magyar sziget: A Református Wesselényi Kollégium szellemi bástyája a térség magyar nyelvű közösségének

A Református Wesselényi Kollégium az egyetlen olyan intézmény Erdélyben, amelyik még nem kapta vissza az épületét. Az 1948-ben államosított, majd 1991-ben újraindított kollégium célja az évszázados hagyományok folytatása, amelyeket a református oktatás-nevelés a XVI. századtól kezdődően kialakított Erdélyben. Pótolni szeretnék azt a hiányt, amit az elmúlt évtizedek okoztak a református nevelés területén. A Szilágyság Alma Matere mindennek dacára nagy népszerűségnek örvend a környék református lakosságának körében. Igaz, minden esztendőben az adakozók jóindulatától függenek, akik például biztosítják a tantermek felszereltségét, vagy a helyi elsős gyermekek iskolába szállítását. Így van ez idén is, amikor újabb három osztályt szeretnének beindítani, ugyanis szép számmal jelentkeznek. Kovács Irénke igazgató szerint érzik a szülők, hogy nem tantárgyakat, hanem gyerekeket tanítanak. „Sosem volt könnyű kisebbségben megmaradni, képviselni a nemzeti értékeinket és ma sem könnyű, de addig, amíg érezzük, hogy az egyház támogat minket, hogy a szülők bizalommal fordulnak hozzánk, hogy a támogatóink lelkesen és önzetlenül segítenek, addig erőseknek érezhetjük magunkat” – fogalmazott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése