2010. június 30., szerda

Nyugdíjba vonult Vetéssy Katalin, a Kecskeméti Református Gimnázium igazgatója

45 évet töltött a pályán, ám most, hogy lejárt a megbízatása már nem vállalta el újabb öt évre a posztot. Legközelebbi tervei között elsősorban az utazást említette. Az egyházközségtől kapott búcsú ajándékként egy utazási lehetőséget bibliai tájakra és a libanoni cédrusokhoz.

"Jó szájízzel távozom. Furcsa lesz, de olyan pálya után megyek el, amit mindenkinek kívánhatnék. Ezt el is mondtam a kollégáimnak és a gyerekeknek is, hogy ha valaki 45 évig azt tudja csinálni, amit szeret, az nagyon nagy nyereség, és én azt csináltam" - fogalmazott Vetéssy Katalin a Kecskeméti Református Gimnázium igazgatója.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése