2009. november 9., hétfő

Reformációs ünnepségek a csurgói református gimnáziumban

2009. október 16-17-én Kálvin-konferenciát rendezett iskolánk. A programok pénteken kezdődtek, az iskola dísztermében előbb Fejér István nagybajomi lelkipásztor, majd Török Béla magyaratádi lelkész és kaposvári vallástanár tartott előadást a kálvinista hitről, illetve a reformáció hitvallásos énekeiről. A kisiskolások az iskola ősparkjában egy régi hagyományt felújítva faültetéssel ünnepeltek.
A szombati nap istentiszteletekkel kezdődött a helyi templomban, majd a felsősök és a gimnazisták a meghívott vendégekkel együtt Dr. Huszár Pál egyházkerületi főgondnok előadását hallgatta meg Kálvinról és tanainak magyarországi hatásairól. Az ünnepi közösség ezek után megkoszorúzta az iskolai Kálvin-szobrot, majd Oláh Ilona vallástanár megnyitotta az iskolai kiállításokat.
Vasárnap az iskola diákjainak egy lelkes csoportja kiszállásra indult Somogyudvarhely,Bolhás és Somogyszob gyülekezeteibe, ahol a diákok Lászlóné Várhalmi Virág tanárnő vezetésével előadással, énekekkel, Kovács József igazgató igehirdetéssel szolgált.
A konferenciát a következő héten reformációs ünnepi istentisztelet követte, ahol az iskola református és evangélikus diákjai közös úrvacsorán is részt vehettek. Székely Attila kaposfői lelkipásztor szolgált igehirdetéssel, az istentiszteletet Hunyadkürthy György, a kaposvári színház művésze Illyés Gyula: A reformáció genfi emlékműve előtt című versével tette még ünnepélyesebbé.

Forrás: refdunantul.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése