2009. november 11., szerda

Pályázati felhívás

A Lázár Ervin Baráti Kör pályázatot ír ki. (A Baráti Kör 2008 tavaszán alakult Sárszentlőrincen, Lázár Ervin gyerekkorának színterén, és az író munkásságának ápolását, szellemiségének terjesztését tűzte ki céljául.)

Feladat: Lázár Ervin megadott művei alapján (Lyukas zokni; Hóban; Bruckner Szigfrid, a cirkuszi oroszlán - A kisfiú meg az oroszlánok című könyvből; Az asszony; Szegény Dzsoni és Árnika) alakok, jelenetek, hangulatok, üzenetek ábrázolása a képzőművészet eszközeivel. Az eddigi ábrázolásoktól eltérő megközelítéseket várunk.Műfaji megkötés nincs.

Pályázhatnak a magyarországi és a határon túl élő általános- és középiskolások.

A pályamunkákat a Polgármesteri Hivatal, 7047 Sárszentlőrinc, Petőfi u. 22. címre kérjük eljuttatni.

Beküldési határidő: 2010. március 1.

A pályamunkákkal együtt szerepeljen a beküldő neve, kora és elérhetősége, valamint iskolájának adatai.Az első helyezettek 20 000 forintos, a második és a harmadik helyezettek 10 000 forintos könyvvásárlási utalványt kapnak.A legjobb pályaművekből kiállítást rendezünk és megjelennek a „Lázár Ervin Füzetek” harmadik kötetében.

Az eredményhirdetés 2010. május 9-én lesz Sárszentlőrincen, a Lázár Ervin napok keretében.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése