2009. augusztus 26., szerda

Új igazgató, pótbeíratkozás Papkeszi református iskolájában


A földrajzban járatosabbak előtt azonnal megjelenik a kép, ha a Balaton keleti medencéjének következő településeit sorolom föl: Balatonfőkajár, Csajág, Küngös, Kiskovácsi, Berhida, Papkeszi. Ez tényleg olyan , mint egy lágyan hajló ölelő kar. Hogy mi a közös ezekben a településekben? Nos, az hogy mindegyikében vagy megtalálható református iskola, vagy legalább is a települések gyermekei közül számosak járnak valamelyik környékbeli református iskolába. A két intézmény a Csajági és a Papkeszi református iskola három községben településeket összekötő aranyágként, új lendülettel készül a tanévkezdésre.

Balatonfőkajáron tulajdonképpen az “ikeriskola” egyik fele működik nyolc osztályos rendszerben. A főkajári iskolarészben befejezéséhez közeledik a fűtéskorszerűsítés munkája, amelynek eredményeképpen a fűtési szezonban havonta többszázezres nagyságrendű lesz a megtakarítás felújításnak köszönhetően. Új intézményvezető is érkezik, hiszen Bollók Gyula igazgató úr hatalmas szakmai kihívást jelentő papkeszi iskolamegújításban folytatja pályafutását.

A Csajági iskolarészben a nyugalomba vonulások miatt fiatalabb pedagógusok kapnak lehetőséget a bizonyításra, elsősorban a zenei és népi kultúra oktatásának területén, de ugyanígy a sport, a természettudományok tanításának mezein. Idén vezetik be az iskolaotthonos modellt annak érdekében, hogy a tanulók tanári felügyelet mellett tudjanak a délután tanulni és kikapcsolódni is egy finom ebéd után. Nagy reményeket fűznek ehhez a módszerhez, ami ha sikererel jár emelni fogja az iskola tanulmányi szinvonalát is.

Papkeszin a helyi Református Egyházközség presbitériuma és megújult elnöksége, a Református Általános Iskola fenntartójaként Bollók Gyula tanár úr személyében új igazgató kinevezésével vág neki a következő tanévnek.
A több évtizedes intézményvezetői gyakorlattal rendelkező igazgató igen zsúfolt napokat él át a napkoban. A pincétől a padlásig papkeszi illetőségű önkéntesek munkájával és a tanári kar tagjaival együtt készítik elő az iskolát a gyermekek fogadására.

Az összefogás jegyében Ráczkevi Lajos Papkeszi polgármestere, a Református Iskola Igazgatótanácsa és a Református Egyház Presbitériuma egymást segítve végzik feladataikat. Nagyon sok a tennivaló, de a cél az, hogy még magasabb színvonalon, még több gyermek befogadására legyen alkalmas az intézmény.

A pótbeíratás helye az Iskola, de információval szolgál a Papkeszi Református egyházközség és a Papkeszi Önkormányzat hivatala is.
Cím: 8183 Papkeszi Fő út 34. Tel: 88-573-605.

A Veszprém megyei két iskola hat, vagy annál is több településen fejti ki hatását: korszerű körülmények között felnevelve és az Úr közelébe is vonva a jövő nemzedéket. Az “iskolák aranyága” református egyházunk értékes kincse.
-df-

Forrás: www.reformatus.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése