2009. július 20., hétfő

Zárónyilatkozat


A KÁRPÁT-MEDENCEI MAGYAR REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK
XIV. TALÁLKOZÓJA
Sepsiszentgyörgy, 2009. július 9-12.

Mi, a Kárpát-medence magyar református középiskoláinak küldöttei: igazgatók, tanárok, diákok 2009. július 9-12. között tizennegyedik alkalommal találkoztunk, ezúttal Erdélyben, Sepsiszentgyörgyön. Testvéri közösségben tájékozódtunk az egymás országaiban folyó magyar anyanyelvű oktatásról, kiemelten a református intézmények eredményeiről és gondjairól.

1. Isten iránti hálával fogadtuk a Kárpát-medencei református egyházak és egyháztestek hivatalosan is kinyilvánított egyházalkotmányi egységét, amelynek dokumentumát 2009. május 22-én Debrecenben írták alá. Készek vagyunk minden tőlünk telhetőt megtenni azért, hogy ez az egység a napi gyakorlatban is jelen legyen, és erősödjék a Kárpát-medencei magyar református iskolarendszerben is.
2. Az erdélyi és kárpátaljai testvéreink kifejezik köszönetüket a Magyarországi Református Egyháztól és annak intézményeitől kapott eddigi támogatásokért. Mindnyájan örömmel üdvözöljük a Kárpát-medencei Református Oktatási Alap létrehozását, és megerősítjük csatlakozási szándékunkat. Felkérjük egyházunk vezetőit, hogy az Alap céljairól széles körben nyújtsanak tájékoztatást, és igyekezzenek annak támogatására külső forrásokat is bevonni.
3. Érdeklődéssel tájékozódtunk az elmúlt év testvériskolai és szakmai-pedagógiai intézményi kapcsolatairól, és ösztönözzük ezek bővítését. Felkérjük a budapesti és a kolozsvári székhelyű református pedagógiai intézeteket, hogy egymással egyeztetve évente mérjék fel, és tanácsaikkal segítsék a határon átnyúló testvériskolai és szakmai kapcsolatokat (osztálykirándulások, versenyek, cserediák-programok, ösztöndíjak, tapasztalatcserék, konferenciák, táborozások - stb.). Az erről készült összegzést tegyék közzé a református egyházi sajtóban és pedagógiai kiadványokban.
4. Fontosnak tartjuk gyülekezeteinkben és más egyházi közösségeinkben tudatosítani református óvodáink és iskoláink küldetésének jelentőségét. Ennek érdekében kérjük a gyülekezeteket és a lelkipásztorokat, hogy személyre szólóan tartsák számon a fiatalokat, és irányítsák őket református oktatási intézményeinkbe. A református nevelés-oktatás közügy, amely egyéni és közösségi áldozatvállalás nélkül nem működhet.
5. Örömmel tudatjuk, hogy mind a szülői visszajelzések, mind a pedagógiai szakmai kutatások azt igazolják, hogy a református oktatás színvonalas intézményeket jelent, a Kárpát-medencében közel 200 feladatellátási helyen. Kérjük, hogy a szakpolitikusok döntéseikben vegyék figyelembe a magyar református iskolarendszer sajátosságait és igényeit.
6. A sajátosságok között meghatározó az egyházi oktatás autonómiája, amelynek korlátozására ismételten kísérletek történnek:
  • Ukrajnában Kárpátalján nem látjuk biztosítottnak a szaktárgyak anyanyelven történő érettségi vizsgájának feltételeit. Hiányoznak az ukrán nyelv hatékony tanításának tárgyi és módszertani feltételei, így jelenleg diákjaink számára a továbbtanuláshoz szükséges emelt szintű ukrán nyelvi érettségi vizsga követelményei irreálisak.
  • Romániában Erdélyben az ingatlanviszonyok rendezetlensége, valamint az intézmények és osztályok indításának központi engedélyeztetése gátolja a magyar nyelvű egyházi intézményrendszer megfelelő fejlesztését.
  • Szlovákiában Felvidéken a most elfogadott nyelvtörvény veszélyezteti a magyar közösségeket, köztük az egyházi iskolákat is.
  • Magyarországon a középiskolai felvételi rendszer számunkra is kedvezőtlen módosításai gátolják a református iskolák önazonosságának és hagyományainak további erősödését.
Ezek a jelenségek arra utalnak, hogy térségünkben nem érvényesülnek maradéktalanul az Európai Unió és az Európa Tanács elvei. Továbbá sérülnek az egyes országok alkotmányában és törvényeiben rögzített szabadságjogok, elsősorban a lelkiismereti- és vallásszabadsághoz, az anyanyelvi oktatáshoz és a szabad iskolaválasztáshoz való jogok.
Kérjük az egyházi és az állami döntéshozó testületeket, hogy az emberi és közösségi jogokat figyelembe véve méltányolják észrevételeinket, és segítsék intézményeink értékteremtő és értékmegőrző tevékenységét.

Arany János Református Gimnázium, Szakképző Iskola és Diákotthon - Nagykőrös
Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium - Székelyudvarhely
Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium - Budapest
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium - Hódmezővásárhely
Bethlen Gábor Kollégium - Nagyenyed
Bocskai István Ref. Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium - Halásztelek
Csokonai Vitéz Mihály Ref. Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium - Csurgó
Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona - Debrecen
Ecsedi Báthori István Református Gimnázium és Kollégium - Nagyecsed
Erdélyi Református Egyházkerület, Tanügyi Osztály - Kolozsvár
Gödöllői Református Líceum, Gimnázium és Kollégium - Gödöllő
Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola - Makó
Kecskeméti Református Gimnázium - Kecskemét
Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma - Kiskunhalas
Kolozsvári Református Kollégium - Kolozsvár
Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon - Miskolc
Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium - Budapest
Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola és Gimnázium - Kaposvár
Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium - Nagyvárad
Magyarországi Református Egyház Zsinati Oktatásügyi Iroda - Budapest
Marosvásárhelyi Református Kollégium - Marosvásárhely
Nagyberegi Református Líceum - Nagybereg
Pápai Református Kollégium Gimnáziuma - Pápa
Pápai Református Kollégium Tatai Gimnáziuma - Tata
Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma és Általános Iskolája - Pécs
Péterfalvai Református Líceum - Péterfalva
Református Gimnázium - Kisvárda
Református Kollégium - Kézdivásárhely
Református Kollégium - Sepsiszentgyörgy
Református Pedagógiai Intézet - Budapest
Református Kollégium Általános Iskolája és Gimnáziuma - Tiszakécske
Romániai Református Pedagógiai Intézet - Kolozsvár
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája - Sárospatak
Szegedi Kis István Ref. Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium - Békés
Szegedi Kiss István Ref. Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium - Mezőtúr
Szentendrei Református Gimnázium - Szentendre
Técsői Református Líceum - Técső
Wesselényi Református Kollégium - Zilah

Forrás: reformatus.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése